Ismét egy csodás napra virradt, bár már inkább esteledik. Hibátlanul eltelt eddig az idő, ma még nem ért csalódás. Átaludtam a napot, ezzel kizárva annak a lehetőségét, hogy bárki (ezt magamra is értem) a nyakamba zúdíthassa az emésztési folyamatából visszamaradt feleslegét.
Még fel sem ébredtem teljesen, de már ezen jár az agyam. Keresem a bajt. Nehogy már egyszer jól érezzem magam. Jobban járok, ha inkább visszafekszem aludni. Most még fél-éber állapotban megtervezem a csodás álmaimat. Ahhoz nagyon értek. Nem létezik olyan, hogy álomgyár?! De olyan igazira gondolok ám! Nem arra ahol a marketingesek hozzák létre a tömegek valóságát. Valami olyasféle hely jelenik meg előttem, ami segít abban, hogy a saját vágyaink és elképzeléseink könnyebben átlényegüljenek a valóság dimenzióiba. Bár, ha lenne, biztosan tudnék róla. Már kimenekíthettem volna magam az álmok börtönéből. Akkor viszont nem is lenne szükség a gyárra. Hmm. Szóval ezért nem létezik.
Ügyesen sikerült ezt is megválaszolnom, pedig nem is akartam. Valójában egyáltalán nem rossz ez a nap. Eltekintve a másnaposság kellemetlen fizikai tüneteitől. De ez nem számít, mert mindennek ára van. Újabb csodás életbölcsesség. A közhelyek napja lesz ez. Megyek is inkább és szedek egy kis jégvirágot. Ne a gépet büntessem azzal, hogy ezek miatt koptatom a billentyűit.
Az agyam szinte izzik a rengeteg cikázó gondolattól. Le is kapcsolom a villanyt és használom inkább a fej-lámpát. Elég fényt biztosít ehhez a jelentős értelmet nélkülözni kénytelen szóhalmazhoz. Megnéztem a leveleimet és ott volt az övé is. Ott volt és kellemesen meglepett. Gondolt rám, az eszébe jutottam és ez nagyon jó érzés. Természetesen nem vonhatok le belőle komolyabb következtetést, hiszen nem én vagyok vágyai megtestesítője. De akkor is átjárja az egész testemet és teljesen eltelít a pozitív energia. Ezekből a pillanatokból kellene sokkal több. Vagy legalább el lehetne raktározni belőle néhány puttonnyal. Minimum öttel. Mint ahogy az aszúborban raktározódik a napfény íze, hogy aztán csodás aromájával elkápráztassa az őt befogadni vágyó személyt.
Csak remélni tudom, hogy a melankóliám mögül előbújt valami, amire azt mondhatod, hogy végre nem csak a sirámaimmal traktállak. Borús hangulatomban sokkal könnyebben fogalmazódnak meg bennem a "papírra" vethető gondolatok. Ez a verseimre is igaz. Biztosan menne akkor is, ha jó a kedvem, de olyankor eszembe sem jut, hogy bármit is le kellene írnom. Azokat a ritkán előforduló pillanatokat nem akarom elpazarolni holmi szócséplésre. Pedig lehet, hogy hasznos lenne. Talán visszaadna valamit az akkori érzéseimből, az újraolvasás pillanatában. Ezt feltétlenül ki kell próbálnom!
Bízhatsz egy angyalban,
De Ő nem tudja, milyen embernek lenni.
Milyen lehet az érintés,
Milyen szárnyak nélkül élni.
Szerethetsz egy árnyat,
De ő nem érti, amit létezve képzelsz.
Amit a fájdalom jelent,
Amit egy körtében ízlelsz.
Ha egy angyal szerethet téged,
Te nem érted, miért lépné át a határt.
Miért akarna veled lenni,
Miért zuhanna a létbe át?!
(by me)
