Egyszerűen felfoghatatlan, ami velem történik. Attól az aprócska ténytől eltekintve, hogy a szemem ép és szép, mégis vakon élem az életemet. Nem látom meg az igazán fontos dolgokat - legyen akár jó, akár rossz - csak amikor már fizikai kontaktusba kerülök velük. Néhány órája még csak könnyezve és bambán bámultam magam elé, de most ez átcsapott hisztérikus jókedvbe. Igazi hullámvasút. Mindössze az a baj, hogy túl sokat kér érte a jegypénztáros. De ez sem gond. Különösebb teketória nélkül húztam elő a pénztárcámat és számoltam le a pultjára az élményt jelentő utazás ellenértékét. Pedig még a pálya épségéről és veszélytelenségéről sem győződtem meg. Csak beültem a kocsiba és sikoltozva várom, melyik kanyarívet egyenesíti ki a féktelenül száguldó szállítóeszközöm.
Jó kutya módjára körbe csaholom imádott gazdámat, némi jutalomfalatért cserébe. Parancsszóra pitizek és szorgalmasan nyelem a csodás ízelítőket. De ahogy telik az idő egyre kevesebbet kapok belőle. Sőt! Teljesen elapad a kifogyhatatlannak gondolt bőségszaru. Hiába pitizek, ülök le, hozom vissza az eldobott fadarabot, nem kapok többet. Már a figyelemből sem. Nem emeli fel a fejét senki a vakkantásomra. Nem vakargatja meg senki a fülem tövét. Aztán megunt játékszerként egy menhelyen kötök ki. Szerencsés esetben jön majd valaki, aki valódi társat lát bennem. De ha belátható időn belül nem érkezik meg a szabadulásom megteremtője, a helyemet felszabadítják és a ketrecembe friss bánat és új remény költözik.
Valami régi, ami már elmúlt. Kell egy ilyen, mint a házasságkötéskor. Szükséges, mert ha nem lenne, én sem lennék itt. Mire leírom ezt a mondatot, már ez is az emlékek táborához csatlakozott. De mi volt korábban? A mondat leírása előtt? Nem értem. Nem akarom érteni. Szemrebbenés és lelkiismeret furdalás nélkül a mélybe taszított. Váratlan és helyenként felfoghatatlan indokkal megragadta a tőr markolatát és nem habozott. És az EU irányelvek? A kíméletes vágás? Még magamhoz sem tértem az első sokkból. Fel lehet ebből ébredni egyáltalán?!
És akkor valami furcsa dolog történt. Mert ha már házasság szóba került, kell valami új is. Ami legalább ármenetileg feledtet. Ami elfedi a burjánzó keserűséget. Befurakodik és megkeresi a fájdalom gyenge pontját. Pusztítja a pusztítót, hogy túléljem valahogy ezt a napot. És talán még a következőt is. Csak legyen folytatás. Újra Ő, vagyis csak egy hasonlő. Pontosabban senki nem lő hason, csak a ló. Megszólított és beszélgettünk. Ugyanazok a szavak, ugyanaz a humor, hihetetlen. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha csak álmodtam volna a kínlódást. Mintha kölcsönadta volna valakinek a személyiségét, hogy újra kéknek láthassam az eget. (Házasság téma lezárva) Reggel mindenképpen ellenőriznem kell az események hitelességét, mert most még nem tűnik valódinak. De azért titkon remélem, hogy ez a nap olyan lesz emlékeimben, mint a durian gyümölcs. Irtózatosan büdös, viszont ha sikerül az első undoron átküzdenem magam, mennyei csemegéhez jutok. De most még visszahúz a mélység...
Fények, ezek csillagok.
Naphoz holddal, illatok.
Velük terül szét az űrben
Részeg alak... Én vagyok.
Lehullott egy... Kívánság.
Vágyott égi királyság.
A földtől távol minden perc
Meg nem értett kiváltság.
Tisztuló vér, ébredek.
Kopott húrokat téphetek.
Visszaszáll a testbe a lélek.
Játsszunk boldog életet!
(by me)
