A hétköznapokon divatosan használt másság szónak, egy mélyebb tartalmat ad ez a mondat. Itt nem a velünk született külső jegyek megjelenési formáiból adódó eltérések teremtik meg az ellentétet. Sőt, a legtöbb esetben az ilyen a különbségek tesznek izgalmassá egy kapcsolatot. A gondolataink áramlatai kacifántos, követhetetlen és megismételhetetlen formában és időben törnek a felszínre. Ha mellettem állsz és velem bólogatsz, biztosan tudom, hogy nem ugyanaz a folyamat játszódik le benned, ami engem is biccentésre késztet. Pedig ugyanazt nézzük, de a látványhoz nálad más emlékek, más képzetek kapcsolódnak. Mosolyoghatunk mindketten, mert tudunk pozitív tartalmat csatolni az információhoz. Egy szép virág látványa benned az első szerelem képét idézi fel, míg nekem a nagyanyám virágoskertje jelenik meg a múltból. Mosolyoghatunk együtt úgy is, hogy a tartalom valójában gyökeresen eltér. Mert én most kínomban mosolygok...

És van a sírás. Kiöntöm a szívemet, teljesen kiadom magam. Határtalannak és megállíthatatlannak tűnő szenvelgés közepette pucérra vetkőzöm előtted. Vakmerően kinyitom az oroszlán ketrecének ajtaját és belépek. Nem számolok a kockázatokkal, mert túl sokat éltem már szürkeségben. Visszafojtva a vágyaimat és ezzel megfosztva magam a kitörés lehetőségétől. Belépek, mert remélem, hogy figyelemmel követed az eseményeket. Nézőre és talán lelkes támogatóra lelek személyedben. Megteszem az első, bizonytalan lépést előre. Az oroszlán, aki a nyíló ketrecajtó zajára felkapta a fejét, mereven bámul. Mire gondolhat most?! Vajon zsákmányt lát bennem, vagy zaklatót? Egyik sem kecsegtet túl sok jóval. Ha most visszafordulok, még könnyedén elérem a kijáratot. De akkor ugyanaz a senki maradok, aki eddig is voltam. Besokalltam, ezért nincsen választásom. A következő lépéseknél ezt a néhány szót motyogom magamban. A nagymacska feláll és gyanakodva méreget. Beleszagol a levegőbe és próbálja megfejteni a közeledésem célját. Most már nincs visszaút, túl messzire kerültem az ajtótól. Figyelsz rám? Itt vagy velem? Érted, hogy mit akarok ezzel kifejezni? Végigcsinálom magamért és érted. Bárki vagy és bárhol vagy. A távolság egyre csökken. A méterek lassan elfogynak és már csupán centiméterek választanak el a vadállattól. Horkant egyet és mereven bámul, de nem mozdul. Óvatosan megérintem, majd a mozdulatlanságán felbátorodva végigsimítom a hátát. Mintha megérezte volna, hogy ez a történet nem róla szól. Hogy csak egy esendő emlős alattvaló szorul segítségre a birodalmában. És ő, mint népének jó királya nem utasítja vissza a kérést. A közelségemet megelégelvén felüvölt. Ezzel hozza tudomásomra, hogy az ő türelme is véges. Rettegéssel és kínlódással telve, de teljesítettem a feladatot...

A könnyeimben Te a fájdalmat látod, én a változás lehetőségét. A régen nem látott, vagy soha nem tapasztalt érzések most sorra követelik a helyüket. Engedek nekik, mert visszautasíthatatlanul követelőznek. Engedek, mert változásra van szükségem. Keresztül lépdelni az akadályokon, védekezni az arcomba visszacsapódó ágak okozta sérülésektől. Rengeteg a veszély ebben az ismeretlen dzsungelben. És a kockázatvállalás fájdalommal jár. Való igaz, egy-egy talpamba álló tövis, vagy visszacsapódó gally nyomán könnyek jelennek meg a szememben. Ha otthon lóbálnám a lábamat egy hintaszékben a pipámat szorongatva, valószínűleg nem lenne okom sírni. De ezt az utat önként vállaltam és előre sejtettem, hogy nem úszom meg sérülés nélkül. De Te csak nyugodtan nézd a könnyeimet, amiket büszkén törölgetek. És ha nem akarod tudni mivégre történik ez velem, menj tovább! Nem kellenek a nagy szavak. Nem kell meglátnod és megértened a mögöttes tartalmat, ha nem vagy rá alkalmas. Mert nem vagyunk egyformák...

A virágba boruló tavasz ígérete,
A szavak tengerében úszkáló értelem,
Rémes képletek képtelen szerkezete,
Volt is, van is és még eljön a félelem.

Az álmokban érkezik a jó ígérete,
Könnyekkel tör utat a fájdalom magának,
Fényes életek életlen elmélete,
Nincsen jövője, csak múltja van a mának.

A holnappal érkezik egy új ígérete,
Az elhagyatott minden percben társra vár,
Kényes értelem tértelen szemlélete,
Végül mosolyban olvad el, ha eljön a nyár.

                                                  (by me)

U.i.: Remélem, a következő héten jelentősen  megemelkedik a napsütéses órák száma. ;)