Sok, a hézköznÉpi értelembe véve elvetemült gondolatom van. Pedig most vagyok a legegyszerűbb. Életemben nem voltam ennyire egyszerű és kiszámítható.
Tényleg, miért vagyok ennek ellenére egyedül? Úgy általában? Úgy mindig? Az egyszerűségem miatt?
Elvesztettem valakit, akire feltettem, feltettem volna az életemet is. Megbíztam benne a végletekig. Most már mégsem mellettem éli az életét. Elment, elfogadtam, tanultam belőle. Ezzel semmi baj nincs. Ha boldog, akkor így jó. A probléma velem van. Mióta elment, nem találom magamat.
Ez mekkora baromság. Most találtam igazán magamra. Mindössze azt amit most tanultam, tapasztalok, aki most vagyok, nem kompatibilis a páros élettel. Nem én gondolom így, hanem mindenki más, akivel megpróbálok megismerkedni. Sokáig voltam egyedül, és ez az idő egyre csak gyarapodik.
Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy a korral kialakul az emberek élete. Kialakulnak a szokásai, kötöttségei, ragaszkodásai, határozott elképzelései. Ha ez így van, márpedig így van, mit tudok én ezzel kezdeni? De tényleg! Nem egy olcsó estét, hanem komolyan olyan társat keresek, aki... Most én is megálltam. Mennyire igaz, az okos ember szava. Elvárásaim vannak. Legyen szép ésjóésbeszélgetniéshumoroséslegyenjótesteamúgyminden. Nem győzném sorolni az elvárásaimat, amivel egyébként még nincs is baj. Mert szerintem minden korombeli ember, a tapasztalataival felvértezve, ugyanígy áll hozzá az élethez. És ha véletlenül egyedül marad, nem csak az élethez, hanem egy lehetséges kapcsolathoz is. Ugye, hogy extrém pálya?!
Kiválóság a tökéletességben.
Ott ragyog álma a barna szemében.
Talán fakulni látszik, porral hinti a szél.
Már maga sem tudja, léte miről mesél.
Csodálatos a gyönyörűségben.
Elakad a könnye mosolya gödrében.
Talán majd felszárad, naptól izzik a tér.
Porral-vízzel, sárral csordul benne a vér.
