Az íz maga.
A vér.
Ami talán még a sajátom. A gondolat már nem. Vagy talán mégis...
Várok arra, aki rám vár.
Megtalálhatom még, bár a nyár már elmúlt,
És besétált a fénybe a pasztellruhás ősz.
A hűvös-boros éjszakákkal hantolja a szerelem nyarát.
Kaparom két kézzel, szakadó…
Amíg nem a vér válik ízzé... (33.)
2015.09.10. 12:09 zsoci10
Szólj hozzá!
